Szeptember utolsó heteiben a kék vércsék elhagyják európai költőhelyüket, és elindulnak az Afrika déli részére vezető vándorútjukra. Néhányuk parányi műholdas jeladót visel, hogy nyomon követhessük a vonulásukat.
A tapasztalt madarak képesek egyetlen, mintegy 5 napig tartó repüléssel átkelni a Földközi-tengeren és a Szaharán is.
A Száhel-övezetben töltött rövid pihenő után a a vércsék átkelnek a Kongó-medencén, és 8500 km megtétele után végül elérik a telelőterületet. A legrátermettebbek képesek ezt a távolságot mindössze 16 nap alatt megtenni.
A telelés során a vércsék az Okavango-medencében kóborolnak, a termeszrajzásokat követve nagyobb távolságot járnak be, mint amekkora az odáig tartó vonulás hossza.
FALCOPOLIS az a hely, ahol kora tavasszal pár hétre megpihennek és felkészülnek az európai költőhelyre való visszatérésre.
Bár odajutni nem volt egyszerű, 10 évig szerveződött az első expedíció, ami a világ összes kék vércséjével történő találkozást tűzte ki célul.
A világ összes költőhelyéről származó kék vércsét sikerült észlelni FALCOPOLISBAN. A kutatók szerint az itt összegyűlő madarak száma elérheti akár az egymilliót is.
Ugyanakkor a pontos számolás komoly kihívás elé állított embert és gépet egyaránt.
A mesterséges intelligencia 724 kék vércsét talált a képen, de azért még van hova fejlődni. A távolban érkező, nem éles körvonalú madarak és az egymást kitakaró példányok erősen befolyásolják a számolás pontosságát.
Vércsék ezrei mozognak minden egyes érkező csapatban. Némelyek ekkor már a fákon ülnek, olykor felugranak, belevegyülve a kavargó sokaságba, megint mások csak éjszaka, sötétben érnek a gyülekezőre. A legnagyobb kihívást a tömeget átfogó képsorozatok és videók készítése jelenti FALCOPOLISban.
A 2023-as expedíció során a magyar kutatók 40 kék vércsét fogtak be és láttak el GPS jeladóval, hogy megismerjék a viselkedésüket.
Az ICARUS GPS eszközök minden második órában gyűjtöttek adatot a madarak helyzetéről.
A jeladókról letöltött adatok azt mutatták, hogy a madarak minden nap más úton elindulva, nagyjából 100 km-es körzetben vadásznak.
A felhalmozott zsírkészletük teszi lehetővé, hogy sikerrel térjenek vissza az északi féltekén található költőterületre.
© 2019-2024. FALCOPOLIS Hungary-Angola. All Rights Reserved.